Juttassa elképzeléseit pályázati forrásokhoz!

Cégünk magyar tulajdonú családi vállalkozásként, közel egy évtizede elsősorban a nyugatmagyarországi régióhoz kötődő partnereink hazai és EU-s forrásokra épülő fejlesztéseinek megvalósítását támogatja sikeresen.

Főoldal

Elsődleges célkitűzésünk, hogy hatékony, precíz és eredményes munkával összekötőként működjünk partnereink, és a pályázatokat kiíró szervezetek között. Törekvéseinkkel aktívan hozzájárulunk ügyfeleink hatékonysági és fejlesztéspolitikai céljainak megvalósításához, melynek eredményeképpen nyertes pályázatokkal elősegítjük innovatív projektötletek létrejöttét, és egy olyan összehangolt és jó kapcsolatot építsünk a régió piaci szereplőivel, hogy segítségünkkel minél több elképzelés megvalósulhasson.

Szolgáltatásaink

Folyamatosan figyelemmel kísérjük a pályázati kiírásokat, már a társadalmi egyeztetés fázisában látjuk a várható projekt lehetőségeket, így megfelelő időzítéssel, és a kiírásnak megfelelően a legjobb minőségben elő tudjuk készíteni az Ön projekt elképzelését is. Közös megbeszélés alkalmával egyeztetjük az elképzeléseket, feltérképezzük az előzetes esélyeket.

A rendelkezésünkre bocsátott információk alapján, valamint a szükséges dokumentumok beszerzését követően a teljes pályázati anyagot elkészítjük, a pályázati formanyomtatványokat kitöltjük, és határidőre benyújtjuk, valamint koordináljuk a kapcsolódó hiánypótlásokat és tisztázó kérdések megválaszolását.

A projekt előkészítése során kialakított üzleti-, és pénzügyi tervek, alapján elkészítjük az szükséges időközi és záró beszámolókat, azokat rögzítjük a megfelelő felületeken. Pénzügyileg alátámasztott pályázati dokumentáció alapján benyújtjuk a kifizetési kérelmet, melyhez a szakmai beszámolók és pénzügyi elszámolások tartoznak. A helyszíni ellenőrzések során biztosítjuk a hiánytalan és pontos dokumentációt a pályázatról. Átfogó szakmai támogatást nyújtunk az utánkövetés, valamint a fenntartási jelentések összeállítása során.

Pályázati anyagban vállalt nyilvánosság biztosítása, szabványos projekttáblák készítése, kapcsolódó reklám felületek, újságok, folyóiratok, webes megjelenés biztosítása, kiadványok, prospektusok szerkesztése, készítése a pályázó elképzeléseinek megfelelő formában.

Célunk, hogy hatékony, precíz, eredményes munkával, erőfeszítéseinkkel hozzájáruljunk ügyfeleink fejlődéséhez.

Cégünk törekvése a kezdetektől fogva, hogy a vállalkozásokat, önkormányzatokat, civil szervezeteket segítsük abban, hogy pályázatok, közbeszerzési eljárások révén újabb bevételi forráshoz, tőkéhez jussanak.

Elsősorban pályázati tanácsadással, pályázatírással, közbeszerzési eljárások előkészítésével és bonyolításával, üzletviteli tanácsadással, üzleti-pénzügyi tervezéssel foglalkozunk. Kiemelt figyelmet fordítunk Zalaegerszegen és a térségben található partnereinkre, ugyanakkor az egész ország területéről várjuk együttműködni kívánó, egyedi ötletekkel rendelkező ügyfeleinket. Vállalkozások, önkormányzatok, közhasznú és nonprofit szervezetek számára egyaránt kínáljuk szolgáltatásainkat.

Önökkel együtt dolgozunk azért, hogy új munkahelyek létesülhessenek, kiemelkedő üzleti elképzelések valósuljanak meg a jövő generációja, mindannyiunk javára. Pozitív tapasztalataink, az elnyert támogatások kapcsán érzett közös öröm, a megújuló források felkutatása napról napra új kihívások megoldására ösztönöz bennünket.

Éljen a lehetőséggel, válasszuk ki együtt a legjobb megoldást!

Tekintse meg referenciáinkat

Az elnyert támogatások, üzleti és társadalmi sikerek számunkra munkánk elismerését, a befektetett energia megtérülését jelzik. Partnereink álmai válnak valóra a sikeres projektek, pályázatok készítése által.

Büszkék vagyunk rá, együtt dolgozunk tovább a közös célok érdekében.

Referencia projektjeink elkészítése során számos területen nyújtottunk kimagasló szolgáltatást önkormányzati, civil szervezeti, vállalkozói ügyfélkörünk számára. Tapasztalattal rendelkezünk Vidékfejlesztési (falugondnoki, településfejlesztési, vállalkozásfejlesztési, IKSZT), LEADER, GOP, KEOP, NYDOP, TÁMOP, TIOP, EEAC, TOP, GINOP, EFOP, VP, Magyar FALU Program, NKA, NEA pályázatok kidolgozásában és megvalósításában.

Rólunk mondták

"Az egész csapat munkáját nagyon köszönöm! Minden esetben a legfelkészültebben érkeztek és a legszélesebb körű tájékoztatást nyújtják amit csak köszönni tudok Nekik! Örülök, hogy az Ügyfelük lehetek! Természetesen mindig örömmel és büszkén mondom, hogy az ügyfelük vagyok és szívesen ajánlom mindenki számára a Céget!!"

"A pályázati lehetőségek minél szélesebb körű megismertetésére, a folyamatos tájékoztatásra az RF Consulting Kft. kiemelt figyelmet szentel. A felmerülő kérdésekre gyors választ akár telefonon, akár elektronikus levélben kapunk. A pályázati, elszámolási módszerek megismerésében a vállalkozás korrekt partner. Az esetlegesen előforduló pályázati hiánypótlásokhoz pontos leírást biztosítanak."

"Az együttműködés során az RF Consulting Kft szakemberei pontosan felmérték és figyelembe vették az igényeinket, ahol nem voltak részletesen körvonalazott elképzeléseink, ott mindig előremutató ötletekkel álltak elő, segítségükkel támogatáshoz jutott a település és további együttműködésükre is számítunk terveink megvalósítása során."

"Az RF Consulting Kft.-vel történt kapcsolatfelvételünk óta jelentős javulás történt önkormányzatunk pályázatokkal kapcsolatos munkájában. Végre egy cég, és képviselője, aki egy kézben tartja és figyeli folyamatosan a település, az ott élő vállalkozók pályázati igényeit, segíti és elvégzi a sokszor bonyolultnak tűnő pályázatírás, elszámolás, monitoring tevékenységeket. Fontos számunkra, hogy az igényeinknek, lehetőségeinknek legmegfelelőbb lehetőségeket kihasználjuk, melyben teljes mértékben segítik munkánkat."

"A Cég munkatársai szakmailag felkészültek. Segítőkészek (pályázatírás), együttműködőek (projekt menedzsment), figyelmesek, pontosak (határidőre történő munkavégzés), friss információkkal (pályázat figyelés) rendelkezők. Munkájukkal segítik a szervezetek lehetőségeinek kiaknázását, működésük hatékonyabbá tételét. Csak megköszönni tudom, önzetlen segítségüket."